Nem, ennyiben a jogvédelmi biztosítás sem tér el a többi biztosítástól, a biztosítási eseménynek a biztosítási szerződés hatálya alatt kell bekövetkeznie.

Szeretnék ügyfél lenni
A családjogi, öröklési jogi, szövetkezeti jogi igényekre, társasági részesedésekkel és befektetési kockázattal járó üzletekkel összefüggő igényekre, a játékból vagy fogadásból, illetve ezek céljára ígért vagy adott kölcsönből eredő igényekre, továbbá adó-, vám-, jövedék és illeték kivetésével összefüggő igényekre és a szándékosan elkövetett szabálysértés vagy bűncselekmény miatt indult eljárásokra stb.

Szeretnék ügyfél lenni
A jogvédelmi igény szempontjából a biztosított egyaránt kerülhet a jogsérelmet szenvedett, illetve a jogsérelmet okozó fél pozíciójába. A biztosítási fedezet azonban csak azokra az esetekre terjed ki, amikor a biztosított a jogsérelmet szenvedett személy. A Biztosító szolgáltatásai nem terjednek ki arra az esetre, ha a biztosított okoz másnak kárt, vagy szegi meg szerződéses kötelezettségét és emiatt vele szemben eljárás indul. Polgári ügyekben tehát csak aktív (igényérvényesítő) jogvédelmi fedezet van, passzív (védekező) nincs.

Szeretnék ügyfél lenni